MESTERSÉGEK ÜNNEPE

Az iskolahét tevékenységei között az idén is fontos helyet foglalt el a „Mesterségek Ünnepe”címet viselő egész napos rendezvényünk. Az idén is nagyon sok tevékenységgel készültünk a hetedikes és nyolcadikos tanulók fogadására.

A közgazdasági osztályokban tanuló diákjaink most is megszervezték a már hagyományosnak tekinthető „Vállalkozni jó” versenyt, amelyen a nyolcadikos tanulók kipróbálhatták üzletvezetői és gazdasági ismereteiket. Az autószerelő szakmát tanuló fiataljaink ördöglakatot készítettek és a kerékpárjavítás rejtelmeibe vezették be az érdeklődőket. Asztalos tanulóink fafaragást, bútorfestést, égetéssel való díszítést mutattak kisebb társaiknak, természetesen az érdeklődők ki is próbálhatták tehetségüket. A textilipari tanulók ünnepi díszekkel, bőrből és műbőrökből készült termékekkel ismertették meg az érdeklődőket. Kertész tanulóink játékkal készültek, különböző magokat vegyítettek össze, a feladat a magok szétválogatása és azonosítása volt. Mezőgazdaságban használatos gépekkel, eszközökkel is megismerkedhetett az, akit érdekelt. Reméljük, hogy rendezvénysorozatunk elnyerte látogatóink tetszését, sikerült meggyőznünk őket, hogy komoly, színvonalas oktatás folyik intézményünkben, azok a fiatalok, akik nálunk végeznek, könnyedén megkapják majd helyüket az életben.