Iskolánk 18 tagból álló diákcsapata Tekeres Imola és Kornis Melinda tanárnők vezetésével június 3-7-ig Debrecenbe utazott a Nemzeti Összetartozás, a Trianon -i megemlékezés alkalmával.
Az ott tartózkodásunk első délutánján sétát tettünk a Debrecen-i egyetem impozáns épületében, betekintést nyerve az ott tanuló diákok mindennapjaiba. Megcsodáltuk az egyetemi könyvtárat, az egyetem kertjét.
Másnap részt vettünk a Hortobágyon a Trianon-i megemlékezésen, közösen a Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum fogadóiskola tanáraival.
A megemlékezés után Hortobágy-i szafaritúrára indultunk, ahol feltérképeztük a Hortobágy gazdag növény és állatvilágát.
Debrecen városának központja a Szabó Magda szoborral, a nagytemplommal, a csonkatornyú templommal, a Déry Múzeummal mind-mind érdekességként szolgált a jelenlevők számára.
A kirándulásból nem hiányoztak a szórakozás percei sem.
A költségek egy részét a Rákóczi Szövetség által kiírt pályázat útján megkapott összegből biztosítottuk, továbbá önrészből, valamint vállalkozók által nyújtott támogatásokból. Ez úton is szeretnénk megköszönni a szülőknek a bizalmat és támogatást. Köszönetünket fejezzük ki továbbá a Kovács KMC Autócentrum, a PKW Ful Service, az Unicons SRL, I.I. KOVÁCS BARNA, Orbán Autó Grup SRL, Fresh Color SRL, Kvarc SRL, I.I BIRÓ F. LEVENTE, I.I FODOR BÉLA, Autopartner SRL,S.C Andycom- bar SRL, S.C. Albert 2018 SRL, BEDŐ IBOLYA IF, S.C Kristán Pékség SRL,S.C. Szilveszter Comprod SRL, S.C Amigo & Intercost SRL cégek vezetőinek.