Amint az előadás címe is sarkalatosan jelzi, igyekeztünk október 23-ának eseményeit, érzésvilágát a maga sokszínűségében megragadni: érzékeltettük az erőt, az ellenállást, de, valahol a jelszavak, rohanás, heves öntudat mögött, a mély emberi érzéseket, örömöt, szomorúságot, kilátástalanságot is. A megemlékező műsor végig követi az ’56-os események menetét, vázlatot adva annak léptékeiről. Ezen események tartalmi, illetve emocionális vonulatát a betétdalok még inkább felerősítik, mintegy nyomatékosítva, a már elhangzott szövegrészeket:
„Utolsó vasárnap, kedvesem gyere el,
Pap is lesz, koporsó, ravatal, gyászlepel.
Akkor is virág vár, virág és koporsó,
Virágos fák alatt utam az utolsó.
Nyitva lesz szemem, hogy még egyszer lássalak,
Ne félj a szememtől, holtan is áldalak,
Utolsó vasárnap.”
Szomorú vasárnap
A nemzeti lobogók, a harcias mozdulatok, a gyertyák és virágok, mozaikjai az eseményeknek. E szimbólumok köré szerveződik minden megemlékezés.
1956-ra emlékeztünk: szavak, tettek, érzések felelevenítésével, tenni, magukat megmutatni vágyó ifjak előadásában. Mert a tenni akarás, a vélemény kinyilvánítása, minden idők emberének a legnagyobb késztetése. Dula Kinga, Búzás Andrea Izabella, Lampó Melánia Hajnalka, Szőcs Zsuzsanna, Dávid István Zsolt, Szőcs Dávid, Orbán Arnold, Anton Demeter Kristóf Dániel, Radó Krisztina előadásában 67 év távlatából, egy csöndes október 23-án, mozaikszerűen megelevenedtek az ’56-os események.
Tekeres Imola, történelem szaktanárnő köszöntő beszédében a forradalom, az egyes nemzetek felemelkedési, illetve szabadságvágyát emelte ki, hangsúlyozva a magyar nemzet erkölcsi felemelkedését a leverőkkel szemben.
„A rendszert az egész magyar nép söpörte el. (…) A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel a népünk élén. A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akar határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől.” Mindszenty József (1956)
