AZ ETV-NÉL JÁRTUNK FELKÉSZÍTŐRE

2019. szeptemberében iskolánk a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány és a Heuréka Alap támogatásával egy stúdiót szerelt fel, hogy elindítsa a ZYK TV-t. Iskolakezdés után megtörtént azon diákok kiválasztása, akik e projektben részt kívántak venni. Hogy a szakmai alapokat elsajátítsák, e nyolcfős csapattal szeptember 30-án elutaztunk Marosvásárhelyre, az Erdély TV stúdiójába. Szepessy Előd főszerkesztő és csapata, szerkesztők, műsorvezetők, operatőrök, grafikusok bevezettek a műsorgyártás kulisszatitkaiba, megmutatták, hogyan készül el egy híradó vagy magazinműsor a tervezéstől (téma, alanyok kiválasztása, stb.) a felvételekig (riporter és operatőrök közös munkája), valamint az utómunkákig (vágás, hangmunka, stb). A konzerv (felvett, utólag bejátszott), illetve az élő műsor készítésének sajátosságairól is beszéltek. A Balázs Mihály projektvezető tanár és Zsidó Ferenc kísérőtanár által koordinált diákcsapatot mikrofon-illetve kamerák elé is engedték, hogy kipróbálják a bemondást, a súgógép használatát, a kamerázást, a vágástechnikákat. Az ETV szakembergárdájának felkészítő munkája jó alapozás volt: a diákok elsajátították azokat az alapvető fortélyokat, amelyek egy iskolai hírműsor, beszámoló vagy stúdióbeszélgetés elkészítéséhez szükséges. A ZEYK TV várhatóan október végén jelentkezik első saját műsorával, amely az iskola youtube-csatornáján, honlapján és FB-oldalán lesz megtekinthető.

Az ETV stúdiójában
Marosvásárhely központjában