MÁRTON NAPI LÚDASSÁGOK A BETFALVI ÓVODÁBAN

Óvodánkban nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományápolásra és amennyiben lehetőségünk van rá, jobban megismerkedünk egy-egy néphagyománnyal, jeles naphoz fűződő eseménnyel, ünnepi szokással.

November Márton napja közeledtével egyhetes projekt keretén belül megismerkedtünk e jeles naphoz fűződő szokásokkal, hagyományokkal.

A projekt témaválasztása a az óvónők és a gyermekek javaslatára történt. A szülők aktívan vettek részt a gyűjtő munkában: volt, aki libatollat, libazsírt szerzett be, volt, aki libáról szóló mondókát, mesét, közmondást ismertetett meg.

Tevékenységeink során megfigyeltük a libát, mint haszonállatot- a testfelépítését, tollazatát, élőhelyét, eledelét, hasznát- tollat fosztottunk és megpróbáltunk rajzolni a libatollal. Megismertük Szent Márton történetét, melynek dramatizált változatát bemutattuk délután a szülőknek és meghívott vendégeinknek is. A dramatizálás során felhasznált díszletet és katona jelmezeket, libás fejdíszeket, liba maketteket együtt készítettük el.

Márton napján közösen a szülőkkel eljátszottunk libáról szóló dalos és mozgásos játékokat : „Gyertek haza libuskáim”, „Egyél libám, egyél már”, „A gúnárom elveszett”, „Száz liba egysorba”.

Megismertünk és értelmeztünk néhány közmondás, szólást  „Sok lúd disznót győz”, „Ha lúd legyen kövér!”, „A bornak Szent Márton a bírája”.

Az időjáráshoz fűződő jóslások hallatán még a szülök is jót derültek és megfogadtuk, hogy lejegyezzük, mennyire válnak be napjainkban: „Ha Márton napkor a lúd jégen áll, karácsonykor sárban botorkál.”, „Ködös Márton után enyhe telet várhatsz, havas Márton után farkast soká láthatsz.”

Végül közösen készítettünk libás faliképet, melyet magvakkal díszítettünk és befőttesüvegből libás lampiont.

A hagyomány szerint ekkorra vége a kerti munkálatoknak, az újbor már a pincében, a termés a kamrában, melyet egy jó hízott libalakomával lehet megünnepelni, ugyanis nemsokára kezdődik az adventi böjti időszak. Mivel úgy tartja a mondás, hogy „Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik”, a mi libalakománkon a menü zsíros kenyér volt lilahagymával és teával. A projekt kiértékeléseként és egyben a napunk befejezéseként kiállítást szerveztünk a gyerekek munkáiból és felvonultunk a lampionokkal az óvoda udvarán.