ÉLET AZ ANTIK ÖRÖKSÉGGEL

Előző beszámolóim egyikében  már említettem, hogy iskolánk ismételten Erasmus pályázaton vesz részt. Március utolsó hetében került sor az  első találkozóra az olaszországi partneriskolánál, a találkozó témája „Élet az antik örökséggel”. A találkozóra iskolánkból hét tanuló és két kísérőtanár utazott ki.

Nagyon nagy izgalommal várták diákjaink az indulás napját, hisz sokuknak ez jelentette az első utazást az ország határain kívűl, ugyanakkor első alkalommal ültek repülőn. A hosszú, de zökkenőmentes utazás végén, tanulóinkat a partneriskola diákjai várták a reptéren és az estét már fogadóikkal töltötték. Az első napon találkoztak a többi csapattal, tíz finnországi, nyolc törökországi, nyolc magyarországi társukkal valamint az őket fogadó olasz tanulókkal. Megismerkedtek a fogadóiskolával, meghallgatták az iskola diákjainak bemutatóját intézményükről, körzetükről és városukról, majd közös tevékenységekben vettek részt. Összeállítottak egy ötnyelvű szótárt, amely  negyven kifejezést tartalmaz. Nagyon kellemes légkörben telt el a nap, a végén csoportosan távoztak és jó volt hallani, ahogyan tervezgették a szabadidő közös eltöltését. A második napon a témakörnek megfelelően ellátogattunk a katakombákba, ahol az angol nyelvű idegenvezetés elégtelennek bizonyult, milliónyi kérdés merült fel bennük , kérdések amelyekre önállóan, vagy társaik segítségével kerestek válaszokat. Délután izelítőt kaptunk a város mai művészetéből, megtekintettük az utcai festőművészet néhány gyöngyszemét. A harmadik napon a Colosseumot és a Palatinot látogattuk meg, itt az idegenvezetést a fogadó diákok biztosították, ugyanakkor azt is elmondták, hogy mit jelent számukra együttélni az ókor csodálatos létesítményeivel. A negyedik nap ismét a közös munka jegyében telt, közös beszámolót állítottak össze a tanulók, majd a finnországi találkozót beszélték meg, ennek témáját pontosították. A záróünnepség után ízelítőt kaptak egymás népművészetéből, ugyanis saját ötlettől vezérelve minden csapat megpróbálta egy egyszerű néptáncra megtanítani társait. Az utolsó nap délelőttjét a fogadócsaládokkal tölthették, biztos vagyok benne, hogy tartós barátságok születtek, mindenki várja a következő találkozót, amelyre Finnországban kerül majd sor.

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată. Câmpurile obligatorii sunt marcate cu *