FARSANG A ZEYKBEN

A farsang vízkereszttől-a húsvétot megelőző negyven napos nagyböjt kezdetéig-, hamvazószerdáig tart. Ebben az időszakban kerülnek megrendezésre a hagyományőrző bálok, farsangi mulatságok, iskolai karneválok.

A Zeyk Domokos Technológiai Líceumban az első félév utolsó napjaiban került megrendezésre, a X. osztályos tanulok szervezésében az iskolai karnevál, amely a Westen hangulatát hozta magával. A diákok lelkesen készültek és nagyszerű jelenetekkel, jelmezekkel szórakoztatták a közönséget. A színvonalas produkciókat Dr.Valentin Réka Ibolya és Vass Ibolya tanárnők valamint Gagyi Ferencz Zoltán tanár úr pontozta. Minden fellépő csapat jelképes jutalmat kapott, mellyel a zsűri a diákok kreativitását, jelmezét, ügyességét, humorosságát értékelte. A vidám és hangulatos fellépések és díjkiosztás után közel sem ért véget az izgalom. Komoly megmérettetésben volt része annak a hat pár versenyzőnek, akik rész vettek a József Imre tanár úr által meghirdetett táncversenyen. Öt diákpáros mellett egy tanárpáros is részt vett ebben a produkcióban, azonban a legjobbnak a X. osztályos Gábor Anikó-Tímea és Gábor Zsolt páros bizonyult. Az karnevál itt még mindig nem ért véget, hiszen tombolahúzás és egy „rövid” buli zárta az estet.

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată. Câmpurile obligatorii sunt marcate cu *