TRY( Erasmus +) projektzáró-összefoglaló bemutatók

A mintegy három év alatt zajló, a non formális oktatás-nevelést segíteni hivatott Erasmus+, TRY elnevezésű projektjének záró meetingjeire került sor 2020. december 16-án és 22-én.(Megj. A projektről folyamatosan jelentek meg tudósítások a Zeyk Domokos Technológiai Líceum weboldalán, a www.zeyk.ro oldalon, illetve az iskola facebook oldalán) A járványügyi szabályoknak megfelelően online térben történt a projekt ismertetése, nem helyettesítve ily módon az offline bemutató adta széles skálán mozgó lehetőségeket. Gondolok itt legfőképpen a projekt keretében, mintegy annak célkitűzéseként, elkészült projekt termékek, játékok megtekintését, eljátszását célzó tevékenységekre.

A meetingek a résztvevők regisztrációja után, a Zeyk Domokos Technológiai Líceum vezetőjének, Baciu Gyöngyvérnek, a köszöntő szavaival vették kezdetét.

Az Erdélyi Ifjúsági Egyesület részéről Nagy Attila, általános, átfogó projektbemutatója következett, dióhéjban felsorakoztatva a projekt fontosabb stációit, aspektusait. Elmondása szerint a projekt kifejezetten a szakiskolákat célozta meg, annál is inkább, hogy a projekt során megalkotott játékok nem tantárgy specifikusak, hanem a kulcskompetenciákat célozzák meg. Lengyelország, Portugália és Románia volt képviselve a projektben egy-egy szakiskola, non -guvernamentális szervezet és a helyi önkormányzatok partnerei révén. Attila bemutatójából kiderül, hogy a fent megnevezett szervezetek képviselői különböző, témába vágó képzéseken vettek részt a három év alatt a három partnerországban. A projekt hozadéka, a sok felejthetetlen élmény mellett, egy, a non formális oktatás jegyében szerkesztett módszertani füzet, mely játékokat és hasznos útbaigazításokat, módszereket tartalmaz, továbbá a különböző, projektben résztvevő iskolák diákjai által megálmodott és kivitelezett tárgyiasult játékok.

Miután Attila egy kicsit belelapoz a három nyelvre fordított füzetbe, Balázs Mihály, a Zeyk Domokos Technológiai Líceum közgazdász tanára, veszi át a szót és a projekt során megújult iskolai weblapot mutatja be, annak más internetes, főleg közösségi oldalakkal történő átjárhatóságát hangsúlyozva.

Kornis Melinda, a fent megnevezett iskola pedagógus tanácsadója, a módszertani füzet létrehozásánál és a projekt során alkalmazott módszerekről, eljárásokról beszél, kitérve a játékok célkitűzéseire, illetve, hogy mely területek, témák esetében használhatóak oktató jelleggel. Ezután, a következő prezentációban, az iskola, projektben résztvevő diákjai által „kigondolt”, Agymarton elnevezésű játékot mutatja be részletesen.

Záró mozzanatként, ismét Nagy Attila veszi át a szót és az Egyesület projektoldalát ismerteti, felajánlva a részvevőknek a folyamatos kérdezés, ill. megjegyzés nyilvánítást. Minden résztvevő, a regisztráció után, részvételi oklevelet illetve hozzáférést kap a játékfüzet online verziójához. A projektben résztvevő partnerek, tanárok, diákok nevében Áldott Ünnepeket kívánok.