A Zeyk Domokos Iskolaközpont diáktanácsa
Iskolánk diáktanácsa a 2002-2003-as iskolai évtől működik. Kezdetben Szőcs Pál tanár úr volt az irányìtója és Jakab Attila az elnök. A 2005- 2006-os iskolai évtől kezdődően Kornis Melinda tanárnő irányìtásával végzi tevékenységét a diáktanács, melynek elnöke ettől az időtől kezdve a 2006-2007-es iskolai évet is beleértve Gábor Zănoagă Cătălin,az iskola akkori diákja. Őt követi az elnökségben Bálint Robert, iskolánk mostani XI. K osztályos tanulója. A jelenlegi diáktanács elnök Barabás Beáta, XI. K osztályos tanuló.
A diáktanács az iskola életében nagyon fontos szerepet tölt be:
- elsősorban összekötő kapocs a tanárok és diákok között, a diákok kéréseit, elképzeléseit tolmácsolja a tanári kar felé ,valamint a tanárok elvárásait ismerteti a diáksággal
- besegìt az iskolai rendezvények megszervezésébe, az iskola szìnvonalának növelésébe
Iskolánk diáktanácsa hetente tart megbeszéléseket valamint fontosabb események megszervezése előtt gyűléseket az osztályok képviselőivel (minden osztályt két diák képvisel) A diáktanács elnöke részt vesz a félév folyamán tartott Vezetőtanács gyűléseken- közvetve képviselve a diákságot - továbbá a félév folyamán Csìkszeredában valamint a megyében éppen megszervezésre kerülő diáktanács gyűléseken. Az itt feldolgozott tapasztalatokat, ötleteket próbálta megvalósìtani az elmúlt évek során az iskola Vezetőségének a segìtségével (beszélő fal, sulirádió, egységes iskolajelkép szorgalmazása)
Fő megvalósìtásként a már működő sulirádió felszerelését és gyakorlatba ültetését emlìthetjük valamint az iskolaújság, a Zenit megjelentetését a szerkesztőségi tagok és a diáktanács közreműködésével.
Az iskolai tevékenységek közül elsősorban a már hagyományossá vált rendezvények megszervezését tervezi a diáktanács, továbbá feladatot vállal az iskolahét diákrendezvényeinek megszervezésében, valamint a folyamatos véleménygyűjtésben, továbbá a diákság részéről érkező visszajelzések továbbításában.
A diáktanács keretén belül működik a suliújság, a Zenit, mely megjelenik olykor (félévente két alkalommal)
Tisztségek a diáktanács keretén belül:
- Elnök: Barabás Beáta, XI. K
- Alelnök: Pintó János, XI. T
- Jegyzőkönyvíró: Rózsa Erika, XII. T
- Felelős tanár: Kornis Melinda
A diáktanács jelenlegi tagjai:
- Vass Katalin Mónika, IX. K
- Toth Elemér László, IX. K
- Boldizsár Robert, IX.M
- Szabó Zoltán, IX.M
- Dudi Mónika, X. K
- Flóra Renáta, X.K
- Hanzi Renáta, X.A
- Forgács Erika, X.A
- Gábor Levente, X.F
- Iancuţi Levente, X.F
- Tánczos Tünde, XI. K
- Lunka Izaura, XI.T
- Fodor Timea, XI.T
- Gál Zsolt, XI. M
- Varga Tódor, XI.M
- Fazakas Lajos, XI.F
- Nagy József, XI.F
- Máté Mónika, XII. K
- Dobos István, XII.M
- Pálfy Csaba, XII.M
- Cucuta Robert, XII.M
- Burszán Árpád, XIII.F
- Fülöp Ágnes, XIII.F
- Haidu Ioan Leonardo, XIII.M

