ADVENTI HANGOLÓDÓ

Iskolánknak, a Zeyk Domokos Technológiai Líceumnak hagyományos rendezvénye a tanárok és diákok együttműködésének köszönhetően az adventi verses, zenés előadás. 

Ezt a kis beszámolót is szívesen kezdeném úgy, hogy idén is sikeresen megszerveztük adventi koncertünket, de sajnos ez nem így történt. Nem telt meg a díszterem vidám gyerekekkel, fiatalokkal és felnőttekkel, nem kívántunk egymásnak személyesen „Áldott Ünnepeket” egy öleléssel és mosollyal kísérve.

A jelenlegi helyzet kihívások elé állítja mind a tanárokat, mind a diákokat és szülőket, nem a megszokott mederben zajlik az (iskolai) élet, a fizikai távolság megnőtt közöttünk, ami érzelmileg is megterhelő, érezzük, hogy ebben az évben egy kicsit másképp fog megszületni a Kisjézus. De ebben az évben is megszületik, elsősorban a szívünkben, amit megfelelő képpen elő kell készítenünk számára. Ezt a küldetést iskolánk tanárai és családjai komolyan vették, és egy adventi hangolódót készítettek ajándékképpen (nemcsak) iskolánk diákjainak és alkalmazottainak. Köszönet Barát-Szilveszter Csilla-Melindának, Gagyi Mónikának és családjának, Kornis Melindának, Dr. Valentin Rékának, Dr. Zsidó Ferencnek és családjának, Balázs Mihálynak és családjának és köszönet Gergely Szabolcsnak a zenei alapért. Nem vagyunk énekesek és zenészek (talán csak Zsidó Ferenc J), az előadásunk nem tökéletes, itt-ott becsúszik egy-egy hamiskás hang, talán még tempóban sem vagyunk mindig együtt, de ettől életszerű és – reméljük – szerethető a produkciónk. Kedves olvasó, fogadd szeretettel tőlünk ezt a kis adventi hangolódót, hallgasd meg a dalt, nyisd meg a szíved és engedd, hogy megszülessen benne a Kisjézus. Áldott Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!